Eddigi látogatók
száma:

558011

 
Testvértelepülések

 

  X. Jubileumi Falunap 2008. augusztus 16.

KÉPGALÉRIA

Az önkormányzat intézményeinek és civilszervezeteinek bográcsozásával nyitott a taktaszadai X. jubileumi falunap. A kellemes időben, jó hangulatban készülődtek a baráti társaságok, munkatársak, hogy időben elkészüljenek a finom ebédek. Időközben megérkeztek a kaplonyi és a kálmándi testvértelepülések vendégei, és az augusztus 11-től Taktaszadán táborozó testvértelepülések gyermekcsoportja is.

11 órakor a színpadon Vajtó János polgármester köszöntötte a rendezvény vendégeit.

A X. Jubileumi Falunapot Ficsor Ádám a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára nyitotta meg.

A vendégek körében jelen volt Szabó György országgyűlési képviselő is.

A megnyitó után a Micimackó Óvodásai a tőlük megszokott színvonalas vidám műsort adtak elő. Az ovisok után a Móra Ferenc Általános Iskola és a kaplonyi, valamint a kálmándi táborozó gyerekek közös produkcióval szórakoztatták a közönséget.

Ez idő alatt elkészültek a bográcsokban a finom ételek és megkezdődött a közös ebéd. A szakácsok, a besegítők és a vendégek, babgulyást, marhahúsból, sertéshúsból készült bográcsgulyást, töltött káposztát, paprikáskrumlit, sertéspörköltöt házias nokedlival, rizzsel és krumlival ebédeltek, majd a főtt ételek után palacsintát és fánkot kínáltak a vendégeknek


Ebéd után a Művelődési Házban a gyermekek részére Óz a csodák csodája mesemusicalt adták elő a Pécsi Sándor Gurulószínház művészei. Az udvaron volt Játszóház és mesterség bemutató Szlovák kézművesek közreműködésével.

Ebéd után a színpadon a Hagyományőrző Egyesület fiataljainak táncát láthatta a közönség.

Majd kora délután már kicsit borongós időben, de nagy érdeklődés kísérte a kazahsztáni "OTPAN" táncegyüttes műsorát. Az elegáns népviseletbe öltözött zenészek, táncosok és énekesek színpadi produkciója nagyon nagy sikert aratott. A helyi és talán a környékbeli települések falunapjain is szokatlan kultúrát bemutató együttes igazi jubileumi kuriózumnak számított. A barátságos művészek fotózták a magyarokat és szívesen fotózkodtak a magyarokkal.

Sajnos az időjárás nem kegyelmezett a jubileumi falunapnak, ezért az eső miatt a felépített haditorna bemutató kellékeit le kellett bontani, így a Szentesi Zsoldosok Haditorna Egyesület bemutatója elmaradt.

A falunapi program a Művelődési Házban folytatódott a Kálmándi és a kaplonyi gyermekek produkciójával.

A szórakoztató műsor Zámbori Zsolt táncdalénekes nosztalgiamusorával folytatódott.

Az est kiemelkedő sztárvendége Erox Martin olasz énekes volt, aki temperamentumos világhírű nagy slágerek előadásával lázba hozta a közönséget. Dalait folyamatos vastaps kísérte és a közönség nagyrésze táncra is pendült a ritmusos dallamok hallatán.

A X. Jubileumi Falunap programját a miskolci Crazy dance: Örült karnevál című látványos produkcióval zárta.
KÉPGALÉRIA

 


Filep András
polgármester

Pávakör első CD-je

Dalok a Cd-ről:
1.
A Takta partján
2.
Szerelmes dalok

 

© 2002-2017 Minden jog fenntartva! Me-NET Student Kft. Miskolc
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges.