Testvértelepülések

 

  Hírek - Archívum 2016
Falu közös karácsonya
2016. december 20.

Taktaszada Község Önkormányzata az elmúlt évek hagyományiat követve az idén is megrendezte a FALU KÖZÖS KARÁCSONYI ÜNNEPSÉGÉT. Az ünneplők 2016. december 20-án délután gyülekeztek a Művelődési Házban, ahol csodálatos karácsonyi díszben és fényben pompázó színházteremben fogadták az ünnepségre érkezőket. A teltházas teremben Daruka Józsefné köszöntötte Filep András polgármestert, Dr. Tarnóczi Erzsébet jegyző asszonyt, a képviselő-testület tagjait, az intézmények vezetőit, a meghívott vendégeket, a civil szervezetek vezetőit, tagjait és minden taktaszadai lakost, akik a közös ünneplésre érkeztek. Az ünnepség a 2004 évben alakult Szironta Csengettyű Együttes karácsonyi koncertjével kezdődött. A szépen csengő karácsonyi dallamok ünnepi hangulatot varázsoltak a terembe. Dr. Tarnóczi Erzsébet Taktaszada jegyzője volt a SZADAI VÁNDOR BIBLIA 2016 évi gondozója, hordozója, aki 2017 évre Vámosi Judit iskolai igazgató részére ádta át a VÁNDOR BIBLIÁT, hogy a szentírást még többen megismerhessék.
A Biblia átadás után taktaszadai Micimackó Óvoda ünneplőbe öltözött óvodásai egy nagyon kedves zenés, verses műsorral lepték meg a közönséget. Miközben halk zene szólt a kivetítőn Taktaszada épületei, utcái és az óvoda életképei voltak láthatók, s e közben ünnepi köszöntőt mondott Pásztor Jánosné képviselő, az óvoda vezetője. A kicsik műsorának végén miközben minden óvodás kezében gyertyafény csillogott, egy-egy kis vers kíséretével kérték fel Filep András polgármester urat, Dr. Tarnóczi Erzsébet jegyző asszonyt, Varga Zsolt alpolgármester urat és Vámosi Judit iskola igazgató asszonyt, hogy közösen gyújtsák meg az adventi koszorú gyertyáit. Az óvodások műsorát betanította: Szilágyi Tünde és Lantos Lászlóné.
A kedves műsor után a PÁVAKÖR karácsonyi dalcsokorral köszöntötte az ünnepség résztvevőit.
Az ünnepi műsort követően Filep András polgármester lépett a színpompás karácsonyfa elé, aki a község 2016 évi utolsó közös rendezvényén összefoglalta az önkormányzat munkájának eredményét, kiemelt néhány taktaszadai lakosainak kényelmét szolgáló fejlesztést, beruházást: a művelődési házban és a község konyháján légkondicionálót helyeztek üzembe, hűtőt vásároltak, az óvoda épületén kívűl-belül végeztek kisebb felújításokat, folytatták a szennyvízberuházás helyreállítását, több utat felújítottak, melyet 2017-ben tovább folytatnak. Megköszönte a lakosság türelmét, melyet a beruházások lebonyolítása közben tanúsítottak. A képviselő testület nevében mindenkinek áldott, békés karácsonyi ünnepekt, majd boldog új évet kívánt.
A Falukarácsony zárásaként Daruka Józsefné megköszönte a szadaiaknak, hogy eljöttek, és együtt ünnepelhettek, köszönetet mondott a fellépőknek, felkészítőiknek és megköszönte mindazok munkáját akik a 2016 évi rendezvények lebonyolításában, szervezésében segítségére voltak, vagy abban közrműködtek. Békességben áldott karácsonyt és örömökben gazdag új esztendőt kívánva az ünnepséget bezárta. A hazainduló ünneplőket az előtérben beigli és szaloncukrot osztogató mikulás várta. Az ünneplők megcsodálhatták a Művelődési Ház 3-as termében berendezett több száz karácsonyi képeslapból és szalvettából álló kiállítást. Köszönet a Művelődési Házban felállított karácsonyfáért Mihalik Endrénének.

SAJTÓKÖZLEMÉNY
2016. december 12.
Adócsökkentés a béremelésért
Dr. Mengyi Roland országgyűlési képviselő úr nagy örömömére szolgál, hogy tájékoztathatta a sajtó képviselőit, a minimálbér jövőre 15%-kal emelkedik, összege 127.500 Ft-ra nő. A szakmunkás minimálbér is jelentősen 25%-kal nő, 161 ezer forint lesz. A béremelések 2018-ban folytatódnak: a minimálbér újabb 8%-kal emelkedik 138.000 Ft lesz, a szakmunkás minimálbér újabb 12%-kal emelkedik és összege 180.500 Ft lesz. Ez a nagy béremelés a munka megbecsüléséről is szól. A rendszerváltás óta nem volt még olyan jelentős minimálbéremelés és szakmunkás minimálbéremelés, mint amit a kormány által tető alá hozott bérmegállapodás biztosít. További részletek»
Tímár Józsefné 90 éves
2016 december 12.
90. születésnapja alkalmából Taktaszada Község Önkormányzata nevében Filep András polgármester köszöntötte Tímár Józsefnét 2016. november 30-án. Tímár Józsefné ( született: Iván Irén) 1926. november 29-én született Taktaszadán.6 gyermeke született, melyből sajnos ma már csak 3 él. 17 unokája és 16 dédunokája ünnepelt a születésnapon.
Polgármester úr az Önkormányzat ajándéka mellett átadta az ünnepelt részéreOrbán Viktor miniszterelnök köszöntő oklevelét.
SAJTÓKÖZLEMÉNY- FOLYTATÓDIK A TOBORZÁS
2016 december 2.
Már több mint négyezren jelentkeztek a büntetés-végrehajtáshoz
A következő években mintegy 30 százalékkal bővül a büntetés-végrehajtásszemélyi állományának létszáma.
A toborzásnak köszönhetően 2016. november végéig4217 főadta be jelentkezési kérelmét, a toborzó irodákban egy átlagos napon közel százan érdeklődnek. A jelentkezők fizikai állapotfelmérésen, pszichikai és egészségügyi alkalmassági vizsgálatokon vesznek részt, amelyek jelenleg is zajlanak.
A büntetés-végrehajtás továbbra is várjaazon leendő munkatársai jelentkezését, akik elhivatottságot éreznek a szakma iránt és jövőjüket a büntetés-végrehajtás szervezetében képzelik el, továbbá az alábbi feltételeknek megfelelnek:
- magyar állampolgárság és állandó belföldi lakhely,
- betöltött 18. életév,
A képre kattintva a szórólap nagyban is letölthető!

- érettségi megléte, illetve tiszti beosztásra jelentkezőknél felsőfokú végzettség igazolása,
- büntetlen előélet,
- egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasság,
- a jelentkezés felső korhatára 55 év.
Várhatóan 2017 januárjában kezdődik el az a héthónapos szakmai képzés a pályázók részére, amely felkészíti őket a büntetés-végrehajtás szervezetében a hivatásos szolgálat ellátására.Az állomány számára a börtön stabil, kiszámítható, hosszútávra tervezhető munkahelyet teremt, melyhez képzési és előmeneteli lehetőségek társulnak.
Az önéletrajzokat a toborzas@bv.gov.hu e-mail címre vagy a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságra, a Budapest 1054, Steindl Imre utca 8. szám alá várjuk.
További információt hétköznapokon a 06-1/301-8150-es telefonszámon lehet kérni.

VÉRADÁS!
2016 november 22.

VÉRADÁS

2016.12.02-án pénteken , 14 órától 16 óráig a

Művelődési Házban
LUDAS BÁL TAKTASZADÁN
2016. november 19.
A TAKTASZADAI CIVIL SZERVEZETEK első alkalommal rendeztek LUDAS BÁLT, melyet november 19-én 19 órától tartottak a Művelődési Házban.
A Művelődési Ház színpadán, az épület szinte minden szegletében egy-egy vidám táncotjáró liba, illetve libapásztor képet, bábot helyeztek el a szervezők. Így a felpakolt kosárral érkező vendégeknek semmi kétsége nem lehetett afelől, hogy itt ma este biztos, hogy jó hangulatú Ludas Bál lesz.
Daruka Józsefné műsorvezető bevezetőjét követően Filep András polgármester köszöntötte a vendégeket: képviselő testület tagjait, Dr Tarnóczi Erzsébet jegyzőt,Vámosi Judit iskola igazgatót, aki első bálozóként vett részt Taktaszadán, a civilszervezetek vezetőit-tagjait, minden megjelent vendéget, majd megnyitotta a 2016-os Ludas Bált, melyhez mindenkinek jó szórakozást kívánt. A nyitó beszéd után hangos gágogással megérkezett az est sztárvendége Ludas Matyi személyében, aki szekerében lármás élő libát hozott. Ez a liba tökéletesen tudta, hogy ma este mi az ő feladata, ennek többször türelmetlen gágogással hangot is adott, tette ezt mindig akkor mikor a legnagyobb csend volt, de nem egyszer a zenekart is túl gágogta. Matyi és a libák érkezését követően, a civil szervezetekből egy-egy rátermett közreműködő megkezde a finom vacsora felszolgálását. A tálalók libahúslevest csigával, majd főtt libahúst, zöldségekkel, töltelékkel tálaltak. Másodikként zöldséges sertésragut, nokedlivel és savanyúsággal tettek az asztalra. Az ünnepi vacsora zárásaként diós-mákos bejglit kínáltak. A finom vacsora után továbbra is minden a libáról szólt, hiszen három csapat közreműködésével humoros LIBAVETÉLKEDŐT vezetett le Daruka Józsefné. A vetélkedőben a versenyzőknek több feladattal kellett megbirkózniUK: így többek között libával kapcsolatos újságot szerkesztettek, libáról szóló kérdéseket kellett megválaszolni, libás vicceket, mondókákat kellett megfogalmazni, Ludas Matyi íróját, szereplőit kellett felsorolni, de ügyességükről is számot kellett adni, mert volt zsákbafutás, kukoricamorzsolás, magválogatás, kenőtoll kötő verseny, majd lúdláb torta evő verseny zárta a vidám „libásjátékokat”.
A versenyt Vámosi Judit: az iskola igazgatója és Jóna Zsolt zsűriként felügyelte. A verseny helyezettjei részére a díjakat Filep András polgármester adta át:
Első díjat Tibi és Ilonka kapta, akik első díjként egy élő libát vehettek át. Második díjat Zsuzsa és Gyula kapták, díjuk egy élő kacsa volt, majd harmadik díjként Irén és Noémi egy némakacsát kapott ajándékba. A vidám díjátadás utána a Class Duó zenekar megkezdte a Ludas Bál buliját. Első számként a vendégek kacsatáncot járhattak, majd az Erzsébeteket keringővel köszöntötték. A jó hangulatnak és a jó zenekarnak köszönhetően beindult a fergeteges táncmulatság. A buli közben a bálozók többek között Libalárma elnevezésű bort kóstolhattak, majd libazsíros kenyeret fogyaszthattak lilahagymával. A jó hangulatú 2016-os Ludas Bálban hajnalig ropták a táncot a szadai civilszervezetek tagjai.
Köszönet a támogatóknak és a lebonyolításban közreműködőknek.
MÓDOSULT A BURSA HUNGARICA PÁLYÁZAT 2017. BEADÁSI HATÁRIDEJE
2016.november 09.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának döntése értelmében a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2017. évi fordulójában a pályázati beadási határidő és az önkormányzati döntési határidő is meghosszabbításra került. A pályázatok benyújtásának módosított határideje: 2016. november 15
Bursa Hungarica Pályázati Felhívás!
2016. október 14.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS!

Értesítjük a felsőoktatási tanulmányokat folytató fiatalokat, hogy Taktaszada Község Önkormányzata csatlakozott a
Bursa Hungarica felsőoktatási Ösztöndíjrendszer
2017. évi pályázati fordulójához.
A pályázatok benyújtási határideje: 2016. november 8.
Filep András polgármester
Felhívás letölthető»

Legfontosabb tudnivalók a kéményseprésről!
2016. november 04.
A legfontosabb tudnivalók a kéményseprésről
Ki sepri a kéményt?
A lakossági kéményseprést több megyében átvette a katasztrófavédelem. Ez nem azt jelenti, hogy tűzoltók ellenőrzik a kéményeket, a sormunkát változatlanul kéményseprő szakemberek végzik. Az újdonság csak az, hogy ahol a megyei jogú városok nem vállalták a feladatot, ott a katasztrófavédelem szervezésében valósul meg a kéményseprés.
Mikor jön a kéményseprő? További részletek letölthetők pdf*
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára emlékeztek Taktaszadán!
2016. október 21.
Taktaszada Község Önkormányzatának szervezésében az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulójának tiszteletére ünnepi megemlékezést tartottak 2016. október 21-én délután a református templomban.
A megemlékezésre érkezőket „ Őseink nyomán” című, műsorával : tárogató, trombita, furulya hangszerek hangjával és énekekkel fogadta: Nagy Zoltán , Nagy Tamara és Czentnár Ferenc.
Az emlékezőket Daruka Józsefné köszöntötte.
A megemlékezésen ünnepi beszédet mondott és az emlékezés első gyertyáját
Dr. Mengyi Roland országgyűlési képviselő
gyújtotta meg.
A köszöntő után a Pávakör ünnepi műsorral emlékezett az évfordulóra,melyben Daruka József részletet olvasott fel a Szózatból.
Juhászné Keresztényi Klára Tiszteletes asszony áhítattal emlékezett az 56-os eseményekre.
Az ünnepi műsorban közreműködött a Móra Ferenc Általános Iskola és a helyi Micimackó óvoda pedagógusainak énekkara, vezényelt Bodnár Orsolya.
Az ünnepi megemlékezés keretében az időjárásra való tekintettel bent a templomban, az úr asztalánál Filep András polgármester, Dr. Tarnóczi Erzsébet jegyző a képviselő testület tagjai és a helyi intézmények vezetői mécseseket gyújtottak az elhunytak emlékére. Az 56-os megemlékezés zárásaként állófogadást tartottak, melyen köszöntőt mondott Filep András polgármester, majd baráti beszélgetés keretében felidézték az 56-os hősök emlékét.

OKTÓBER 23.
2016. október 18

15 éves a Remény Nyugdíjas Klub!
2016 .október 19.
2016. október 18-án 17 órától ünnepelte TAKTASZADA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK civil szervezeteként működő Remény Nyugdíjas Klub a megalakulásának 15 éves évfordulóját.
Filep András polgármester meglepetésként érkezett tortákkal és virágcsokorral az ünneplőkhöz. Meghívott vendégekként a Képviselő testület tagjait és a Pávakör tagjait köszöntötte Daruka Józsefné klubvezető. "Manapság nem könnyű zárt ajtók mögül jó szót hallani, vagy mosolygós arcokat látni. Amikor belépünk második otthonunkba rögtön azt látjuk - Isten hozott. 15 éve hol jó, vagy éppen rossz hangulatban, vidám, olykor keserű percek felidézésére, családias hangulatuk megteremtésére érkeztek a tagok."
A klubvezető említést tett az elmúlt idők emlékezetes perceiről. 15 szál gyertya várt, hogy lángra kapjon, majd a nevek sorolása közben emlékeztek az elhunyt tagokra, akiknek őszinte mosolya, lelki derűje mai napig emlegetve van. Meghatódottan és könnyezve hallgatták a mi ünnepünk c. verset. Kovács Jánosné megköszönte a vezetőnek az eddigi lelkiismeretes munkáját, valamint a tortákat és az ajándékokat, amit kaptak a vendégektől. Darukáné tiszteletbeli tagtársuknak Pásztor Jánosnénak szerény ajándékkal köszönte meg a sok támogatást. Varga Zsolt alpolgármester és Dr Tarnóczi Erzsébet jegyző a jelenlévőknek, alapító tagoknak emléklapot adott át. A pávakörösök több szívhez szóló dallal emelték az ünnepi hangulatot. A közös vacsora közben Ifj. Székely Zoltán szolgáltatott zenét. Beszélgetés, vidám percek, sütizések, tortázások tették emlékezetessé a három órás jubilleumi együttlétet.
Bursa Hungarica Pályázati Felhívás!
2016. október 14.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS!

Értesítjük a felsőoktatási tanulmányokat folytató fiatalokat, hogy Taktaszada Község Önkormányzata csatlakozott a
Bursa Hungarica felsőoktatási Ösztöndíjrendszer
2017. évi pályázati fordulójához.
A pályázatok benyújtási határideje: 2016. november 8.
Filep András polgármester
Felhívás letölthető»

IDŐSEK KÖSZÖNTÉSE!
2016. október 1.
Taktaszada Község Önkormányzatának képviselő-testülete 2016. szeptember 30-án az Idősek Világnapja alkalmából hangulatos ünnepségen köszöntötte az Időseket. Az ünnepségre érkezőket finom süteményekkel, üdítőkkel és italokkal fogadták.
Az ünnepség elején Daruka Józsefné köszöntötte a jelenlévőket és a képviselő testület tagjait, majd Filep András polgármester mondott ünnepi beszédet, aki a jelenlévő mintegy 200fő 60 év feletti szadai köszöntése mellett, az emlékezet szavaival búcsúzott azoktól, akik már nincsenek közöttünk. "Nyugodjanak békében". Beszédében felidézte, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete 25 évvel ezelőtt nyilvánította október 1-ét az Idősek Világnapjává. Azóta a földön, hazánkban és a faluközösségünkben egyaránt megemlékeznek a 60 év feletti állampolgárokról, Taktaszadán mintegy 349 emberről. Kiemelte a család, a falu, a közösségek, az állam felelősségét az idősekről való gondoskodásban.
Beszédében hangsúlyozta, hogy valamennyien felelősek vagyunk abban is, hogy megteremtsük és megtartsuk azt, hogy Magyarországon hozzátartozóink, gyermekeink, unokáink, nyugodt és boldog életet élhessenek. Az október 2-i népszavazás erről szól, ezért szavazatukkal tiszteljék meg a hazát! Köszöntőjét így zárta "Őszinte szívvel kívánom, hogy szeretteik körében egészségben, békében, boldogságban és szeretetben teljenek további napjaik. A polgármester úr szívhez szóló szavai után a szadai óvodások kedves versekkel köszöntötték a szülőket, nagymamákat, nagyapákat. Köszönet a fellkészítő óvónéniknek Szilágyi Tündének és Kedves Katának. Ezt követte Taktaszada büszkeségeinek, a pávásoknak a fellépése, akik hatalmas tapsot kaptak. A Pávakör tagjai most szerezték meg a harmadik arany páva nagy díjjukat. Fergeteges hangulatot teremtettek a NaNá Színház, KUKÁS GURU című komédiájának előadása. Az ünnepi műsort követően a szépkorúakat az Önkormányzat megajándékozta.

 

18. FALUNAP TAKTASZADÁN 2016. augusztus20.
2016. augusztus 20.
VIDEO A 18. Falunapról

Immár a 18-ik Falunapot rendezték 2016. augusztus 20-án Taktaszadán. A községi rendezvényen, a Művelődési Ház udvarán már kora délelőtt elkezdődtek az előkészületek. Az önkormányzat, a Hivatal, a helyi intézmények munkatársa családjaikkal együtt szorgalmas munkával biztosították, hogy a rendezvényre érkező szadaiak jól érezzék magukat, legyen mit enni és inni, a szórakozáshoz pedig garancia volt a színpadon zajló színvonalas kulturális programsorozat.
A gasztronómiai udvarban sültek-főttek a finomabbnál-finomabb ételek: csak néhányat kiemelve: töltött káposzta, a csülökpörkölt, sült az oldalas, a rántott hús, a rántott máj, a fasírt, a kefíres fánk és a sajtos-tejfölös lángos
Délelőtt Daruka Józsefné közönségszervező köszöntötte a vendégeket és ismertette a napi programot, majd 11.00 órakor Filep András polgármester ünnepélyesen is megnyitotta a 18-ik Falunapi rendezvényt, melyhez valamennyi vendégnek jó szórakozást kívánt, kiemelten a romániai testvértelepülésről megjelent vendégeknek.
A kellemes nyári időben több százan érkeztek a rendezvényre, ahol a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenkinek a kedvére lehetett találni programot. A kicsiknek volt arcfestés, lufi hajtogatás, de lehetett vásárolni a vásárosnál játékokat, sőt volt a gyerekek kedvence a vattacukor is. A kulturális program kezdéseként a Megyaszó népdalkör és citera zenekar egy dalcsokorral, majd egy meglepetés humoros produkcióval kezdte el a szórakoztatást
Délben- Jó ebédhez szólt a nóta- Mohácsi Brigitől- akinek mulatós nótáira hamar táncra perdültek a szadaiak.
Ebéd után polgármester úr és jegyző asszony megjutalmazta azt a 12 gyereket, akik a legszebb aszfaltrajzokat készítették, majd kihirdették a ”A LEGGONDOZOTTABB KERT, UDVAR" versenyre benevezett 7 tulajdonos közötti verseny eredményét.
Külön díjat kapott Daruka József
1. Takács Lajos
2. Kiss Albert
3. Buri Ferenc

A különdíjas és az első három helyezett pénzjutalomban részesült, míg a további versenyzők emléklapot kaptak . A pénzjutalom összegét: Filep András polgármester ajánlotta fel.
Az eredményhirdetések után a színpadra lépő: Erős Testvérek, úgy megjelenésükkel, mint az előadott produkciójukkal óriási sikert arattak. Az ismert slágerekre tombolt a közönség, táncoltak az aszfalton.
A vidám hangulatot tovább fokozta az Inflagranti együttes élő koncertje. A férfisereget azonnal a színpadhoz csábította a „ Három hárem „ – különleges hastánc műsor 3 csinos lányai.
Humor heraldok címmel szórakoztatta a közönséget Vilcsek Ernő és fia.
A Falunap színpadán utolsó fellépőként Maczó Kálmán húzd rá cigány címmel húzta barátaival a talpalávalót, az aszfalton pedig ropták a táncot a táncverseny versenyzői. A páros táncversenyben az alábbi eredmények születtek:
1. Takács házaspár
2. Filep Lajosné, Erdei Józsefné
3. Vadászi Jenő, Jakab Ferencné
4. Lakatos Árpád és felesége
5-9. Vadászi Lászlóné, Szőri Zsuzsa, Gulyás Endre, Stark Ernőné, Szálkás Ági

A 18. Falunap zárásaként Kálmántól szólt az utolsó dal, melyre több száz szadai táncolt.
A 18. Falunapra az Ász Partner Plussz Kft, 100 db üdülési kupont ajánlott fel, hogy a rendezvényen megfáradtak kipihenhessék magukat.

A "Leggondozottabb kert-udvar" Taktaszadán 2016
2016. augusztus 20.
Daruka József
különdíj
Takács Lajos
első helyezett
Kiss Albert
második helyezett
Buri Ferenc
harmadik helyezett
Zsűri tagjai : Bogacskó Józsefné Hegybíró
Virág Zoltánné
Taktabáj Polgármester
Bűdi József
Taktaszada Képviselő

Móré György
Lapis Andrásné
Tamás József
A további versenyzők oklevelet kaptak
A taktaszadai
"Leggondozottabb kert-udvar "
díjátadó ünnepsége
2016. augusztus 20-án a Falunapon volt..
A képekre kattintva további képek láthatók!
BAZ Megyei Önkormányzat és Taktaszada Községi Önkormányzat közös ünnepi közgyűlése Taktaszadán
2016. augusztus 19.

Az államalapítás ünnepének tiszteletére közös ünnepi közgyűlést tartott Taktaszadán 2016. augusztus 19-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és Taktaszada Községi Önkormányzat. Az ünnepi megemlékezés a zsúfolásig megtelt 150 éves taktaszadai római katolikus templomban a Templomos Lovagok, a Magyar Koronaőr Egyesület tagjainak bevonulásával kezdődött, akik díszegyenruhában a Szent Korona másolatát hozták a községbe.
Az ünnepi szentmisét dr. Ternyák Csaba egri érsek celebrálta. A szentmisét követően az ünneplők átvonultak a művelődési ház udvarára, ahol az ünnepi közgyűlést tartották.
Az ünnepi közgyűlést dr. Tarnóczi Erzsébet, Taktaszada Község jegyzője moderálta. A meghívott vendégeket, a megyei közgyűlés- és a taktaszadai önkormányzat testületének tagjait, a megjelent szadai lakosokat Filep András, Taktaszada község polgármestere köszöntötte. Beszédében bemutatta a község történelmét, felsorolta az elmúlt évek eredményeit és ismertette a jövőbeni terveket. Az ünnepi közgyűlést Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg. Köszöntőt mondott dr. Mengyi Roland országgyűlési képviselő.
Az ünnepi közgyűlés keretében Török Dezső átadta a Rákóczi-lánc kitüntetést, melyet az idén Fehér József, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum nyugalmazott igazgatója, a Kazinczy Ferenc Társaság elnöke kapta, akinek életútját Pásztor Jánosné önkormányzati képviselő méltatta. A kitüntetett a közgyűlésnek megköszönte az elismerést.
Ezt követően a Templomos Lovagrend Árpádházi Kommendjának vezetője díszoklevelet adott át dr. Tarnóczi Erzsébet jegyzőnek.
A záró ünnepi beszédet Pelczné dr. Gáll Ildikó, az Európai Parlament alelnöke mondta.
Az ünnepi megemlékezés műsorában közreműködött Nemcsák Károly Jászai-díjas érdemes művész, Sasvári Sándor Jászai-díjas érdemes művész, Nagy Csaba tárogatóművész, a Templomos Lovagok és a Magyar Koronaőr Egyesület
A közgyűlés végén dr. Ternyák Csaba megáldotta az új kenyeret, melyet Pelczné dr. Gáll Ildikó a polgármesterrel és a közgyűlés elnökével együtt szegett meg.
Az ünnepség zárásaként Török Dezső megköszönte a vendéglátást és emléklapot adott át Taktaszada polgármesterének, majd Bánné dr. Gál Boglárkával, a megyei közgyűlés alelnökével együtt leleplezte a Művelődési Ház falán elhelyezett az eseményre emlékeztető táblát .
Az ünnepi közgyűlést követő fogadáson a Művelődési Házban Demeter Ervin, megyei kormánymegbízott mondott pohárköszöntőt.

MEGHÍVÓ  
FALUNAP 2016. AUGUSZTUS 20.
2016. július 26.
A képre kattintva a meghívó nagyobban is olvasható!
Értesítés!
2016. augusztus 5.

TAKTASZADA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
ISMÉTELTEN MEGHIRDETI
”A LEGGONDOZOTTABB KERT, UDVAR"
ELNEVEZÉSŰ VERSENYT
Nevezni a Polgármesteri Hivatal Titkárságán lehet a
nevezési lap kitöltésével .

Nevezezési határidő: 2016. augusztus 1-15.
Eredményhirdetés. 2016. augusztus 20. FALUNAP
Nevezésilap letölthető
Csónó Jánosné 90 éves!
2016. augusztus 9.
Csónó Jánosné 1926. július 31-én született. 7 gyermeke volt, melyből ma még 3 gyermeke él. 90. születésnapja alkalmából. a népes család együtt köszöntötte: 8 unokája, 25 dédunokája, 2 ük unokája. Az ünnepelt nagy meglepetésére Taktaszada Község Önkormányzatának képviseletébem Filep András polgármester és dr Tarncóczi Erzsébet jegyző asszony is köszöntötte az ünnepeltet, és át adták részére Orbon Viktor miniszterelnök köszöntő oklevelét.
Rátkán, a 6. Töltött Káposzta Fesztiválon vettünk részt!
2016 . május 26.

2016. május 21.-én szombaton, a Tokaj-hegyaljai sváb településre Rátkára indultak a taktaszadai Polgármesteri Hivatal dolgozói, a 6. alkalommal megrendezett Töltött Káposzta Fesztiválra.
A sátor feldíszítése- és a káposzta elkészítése után a többi nevezős csapat sátrának a megtekintése igazi, és feledhetetlen élményt nyújtott. Lehetőség volt napközben a műsorok megtekintésére és baráti kapcsolatok felelevenítésére.
Az üstökből áradó finom illatok csalogatták az ide látogató vendégeket. A taktaszadai sátornál a "MAGYAROS ÍZEK MESTEREI" káposztás rétessel, koktélokkal kínálták a rendezvényre érkezőket.
Eredmény hirdetéskor örömmel tudtuk meg hogy 3. helyezést értünk el. Késő délután kellemes élményekkel tértünk haza.
VÉRADÁS!
2016.május 24.

VÉRADÁS

2016.05.26-án csütörtökön , 8-tól-11 óráig a

Művelődési Házban
MAJÁLIS-ANYÁK NAPJA 2016.05.01.
2016. május 1.

2016 május 1-én ANYÁK NAPJÁVAL EGYBEKÖTÖTT MAJÁLIST rendezett a község önkormányzata a Művelődési Ház udvarán. Már kora reggel a helyi polgárőr autóból szóló mulatós zenével ébresztették a község lakosságát, boztosítva ezzel a kellemes, hangulatos ébredést, a vidám készülődést.
8 órakor a művelődési ház mögötti sportpályán a focit kedvelő szadai férfiak barátságos mérkőzést játszottak egymással. A jó hangulatú találkozón sokszor labda sem volt a pályán, de mégis jókat futottak a labdakeresés érdekében, vagy éppen olyan is volt, hogy több játékos feküdt mint szalad a pályán, de a lényeg így is megvolt,a mozgás, és a vidám sportolás.
9 órakor megkezdődött a főző-és a május gally öltöztető verseny. 10 csapat /civilek, barátok) kisebb-nagyobb létszámmal, sok-sok gyerekkel kezdték meg a bográcsokban a különböző versenyételek készítését, melyhez több alapanyagot az önkormányzat biztosított.
A rendezvény színpadáról Daruka Józsefné szólt a vendégekhez, majd Filep András polgármester ünnepélyesen is megnyitotta a rendezvényt, köszöntötte a szépszámmal megjelent szadai családokat, külön kiemelve az édesanyákat. Köszöntője zárásaként mindenkinek kellemes kikapcsolódást- és jó szórakozást kívánt.
Daruka Józsefné bemutatta a versenyeket értékelő zsűri elnökét: Dr. Ináncsi Tündét: Szerencs Járási Hivatal vezetőjét. A zsűri tagjait: Dr. Béni Gyulát, Taktaharkány jegyzőjét, és Hegedűs Györgyöt: Szerencs Városgazdáját
A rendezvény kezdeteként a TAKTASZADAI PÁVAKÖR anyák napi műsorral köszöntötte az édesanyákat.

Fotó: Daruka Józsefné

Anyák napja alkalmából a "Pávakör" tagjai külön is köszöntötték egy nagyon szép népdallal Dr. Tarnóczi Erzsébet jegyző asszonyt. Filep András polgármester egy-egy cserép virággal köszönte meg a "pávakörös fiúk" feleségeinek a támogatásukat, mellyel hozzájárulnak ahhoz, hogy a PÁVAKÖR tagjai szinte minden településrendezvényen színvonalas műsorokkal lépnek fel, illetve vidéki szerepléseikkel, kimagasló versenyeredményeikkel Taktaszada község jóhírét keltik az országban.
A Micimackó Egységes Bölcsőde Óvoda 4 csoportja nagyon színvonalas, kedves anyák napi műsorral köszöntötte az édesanyákat, majd a színpadról lejőve minden fellépő óvodás egy-egy szál virággal köszöntötte a saját édesanyját. Az óvodások műsora után az óvoda dolgozói egy cserép virággal köszöntötték anyák napján a község óvodavezetőjét, Pásztor Jánosnét, aki sok-sok gyereknek jelenti az édesanyák helyett az anyai biztonságot és szeretetet az óvodában. Az óvodavezető meghatódottan mondott köszönetet a kedves gesztusért.
A színpad előtti buborék show után a színpadon Polgár Peti élő zenési koncerttel szórakoztatta a közönséget. Humoros szövegű slágerek előadásával vidám hangulatot teremtett, melynek hatására többen táncra is perdültek.
A gyerekek körében nagy sikert aratott a zenés bohócpáros, akik produkciójukba bevonták a jelenlévő gyerekeket is, ők pedig vidáman vettek részt a játékokban, közös táncos produkciókban.
A színpadi műsorok után a zsűri kihirdette a versenyek erdményét, majd Dr Tarnóczi Ezsébet jegyzőnő átadta a díjakat.

Május Gally Öltöztető verseny helyezettje:

  • 1.Remény Nyugdíjas Klub
  • 2.Polgármesteri Hivatal
  • 3.Kreatív Hobby Klub

Főzőverseny helyezettjei:

  • 1. Pávakör és a Polgárőr baráti kör: Csülök pörkölt főtt burgonyával.
  • 2. Kreatív Hobby Klub: Baconbe göngyölt csirkemell és mustáros rántott szelet.
  • 3. Családok Klubja és Kék Madár Ifjúsági Klub: Töltött káposzta.
  • Különdíjat kapott: Mezőgazdasági csoport: Ízes pörkölt salátával.

A nagyon kellemes időben lebonyolított rendezvény a megfőzött ételek elfogyasztásával, zenés műsorral és vidám baráti beszélgetésekkel, poharazgatással zárul.
Köszönet az Önkormányzatnak, a rendezvény valamennyi támogatójának és a lebonyolításban közreműködőknek.


A képre kattintva a teljes plakát olvasható!
Író-olvasó találkozó 2016. április 4-én a Könyvtárban
2016. április 07.

Nem mindennapi esemény részesei lehettek, akik, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár finanszírozásával Író-olvasó találkozón vettek részt Taktaszada Község Könyvtárában .
Daruka Józsefné köszöntötte a megjelenteket: kiemelve a helyi önkormányzat képviseletében jelen lévő Dr Tarnóczi Erzsébet jegyző asszonyt, a jelenlegi és a volt könyvtárvezetőt: Erdei Mihálynét és Csengőné Erdei Ildikót, a Szerencs Művelődési központ képviseletében megjelent Kacsik Mariannát, Galgóczi Ferencné írónőt és a rendezvény előadóját R. KÁRPÁTI PÉTERT.
Galgóczi Ferencné, a közeledő költészet napja alkalmából József Attila egy versét mondta el, melynek tartalma már a rendezvény elején felhívta a figyelmet a délutáni témakörre. „AZ ÉLET AZ ÉLET UTÁN„ című vetítéssel egybekötött két órás programban az orvostudomány, a vallási szakértők gondolatai mellett a klinikai halálból visszatért országunk lakosai közül szólaltattak meg ismert embereket. Szívesen nézték a vetítésen Vágó Istvánt a Szkeptikus társaság volt elnökét, Molnár Piroska színművészt, Benkő László zenészt, dr. Vekerdi Tamás pszichológust és még sorolhatnánk. Mi volt a cél: Megtekinteni egy ismeretterjesztő filmet a XXI. Század elején.
R. Kárpáti Péter összekötő szövegében elmondta, hogy az életből való távozás elviselése nehéz, de legalább annyira fájó a szeretetkapcsolatok szétszakadása. Az előadás 8 részes, a jelenlévők véleménye szerint szükség lenne a folytatásra is.

Húsvéti üdvözlet!
2016. március 22.
Tájékoztató az óvodai felvételről!
2016. március 18.

A három éves kortól kötelező óvodai nevelés. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 2015. szeptember 1-jétől hatályba lépő rendelkezése szerint a gyermeknek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie. Ez a kötelezettség azon gyermekekre vonatkozik, akik 2013. szeptember 1. előtt születtek, és még nem járnak óvodába.
További részletek»

Március 15-i ünnepi megemlékezés Taktaszadán
2016. március 14.

Taktaszada Község Önkormányzatának szervezésében a község lakossága 2016. március 14. napján 14 órakor ünnepi megemlékezésre gyülekezett a Petőfi szoborhoz, ahol az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 168-ik évfordulójára emlékeztek.
A Himnusz eléneklését követően Daruka Józsefné köszöntötte a megjelenteket, majd ünnepi beszédet mondott: Dr. Mengyi Roland országgyűlési képviselő.
Ezt követően Petőfi megzenésített verseit Karády István gitárkísérettel adta elő.
A Pávakör Kossuth nótákkal emlékezett a magyar hősökre.
Az ünnepi műsor után Petőfi szobránál koszorút helyezett el: Dr. Mengyi Roland országgyűlési képviselő, Taktaszada Község Önkormányzata nevében: Filep András Polgármester, a Taktaszadai Micimackó Egységes Óvoda-Bölcsőde nevében: Pásztor Jánosné óvodavezető, önkormányzati képviselő, a Móra Ferenc Általános Iskola nevében: Murányi Sándorné igazgatóhelyettes, a Taktaszadai Roma Nemzetiségi Önkormányzat nevében: Búri Ferenc.
A történelmi hősökre emlékező ünnepség a szózat meghallgatásával ért véget.

Március 15-i ünnepségre a taktaszadai óvodások díszítették a Petőfi szobor előtti parkot
2016. március 14.
Március 15-i nemzeti ünnepre a hagyományokhoz híven a helyi óvodások nemzetiszínű zászlókkal díszítették Petőfi Sándor szobra előtti parkot.
Meghívó: 1848/49-es ünnepi megemlékezés
2016. március 4.
A képre kattintva további részletek is olvashatók!
NŐNAPI KÖSZÖNTŐ
2016.március 07.
III. Disznótoros Pálinka Nap Taktaszadán
2016. február 27.

2016. február 27-én, immár harmadik alkalommal rendezték meg TAKTASZADÁN A DISZNÓTOROS PÁLINKA NAPOT.
A rendezvényen Taktaszada Község Önkormányzata és vendégeik, a szadai civilszervezetek és családjuk közreműködésével a gasztronómia mellett az igazi hagyományos - disznóvágás, feldolgozás, a hurka–és kolbásztöltés, tepertősütés, hagyományos disznótoros ételek elkészítése, és kellemes baráti társaságban történő közös elfogyasztása töltötte be a főszerepet.
A nagy gyakorlattal rendelkező, az otthonaikban is rendszeresen disznótvágó szadaiaknak az időfelelős nagyon kedvezett, hiszen korareggeltől nagyon ideális időjárásnak köszönhetően a Művelődési Ház udvarán- és az önkormányzat konyháján sürögtek-forogtak a férfiak és az asszonyok, akik rendkívül élvezték a munkát, melyhez a jó hangulatot a finomabbnál-finomabb pálinkák kóstolása is biztosította. A disznótoros pálinka napon az önkormányzat által nevelt disznókból 5 db két mázsás állat esett áldozatul, melyeket a szórakozásban és munkavégzésben is egyaránt összeszokott szadaiak, egymással viccelődve, nagyon jó hangulatban dolgoztak fel. Az igazi falusi hagyományoknak megfelelően, hozzáértő asszonyok kimosták a levágott disznók beleit is, és ebbe is töltöttek hurkát-és kolbászt.
Az egész napi munkafolyamat zökkenőmentes összehangolásában a disznótenyésztésben és feldolgozásban is jártas Filep András polgármester, valamint Dr. Tarnóczi Erzsébet jegyző és az egyének hadrendbeállítását Daruka Józsefné közösségszervező biztosította. Darukáné már több napja készült a civilszervezetek tagjaival a harmonikus munkavégzésre, és hallatlan lendülettel és csodálatos szervezőkészséggel hangolta össze a munkafolyamatokat, jelölte ki a munkafelelősöket. A feldolgozás és a főzés irányítása mellett még arra is figyelt, hogy a pálinkákhoz kora reggeltől folyamatosan biztosítva legyen a forró, frissen sütött ízletes pogácsa. A reggeli előtt, Filep András polgármester úr és jegyző asszony minden közreműködő részére, az ez alkalomra készített és az elegáns munkavégzéshez nélkülözhetetlen kötényt ajándékozott. A kötényeket a polgármester akasztotta a vendégek nyakába, majd a jegyző asszony hátul csokorra kötötte. Reggelire svédasztalos terítéssel hagymás vért rizzsel és velőt tojással készítettek a szakácsok, melyet házi savanyúsággal kínáltak.
A gasztronómiai ínyencségek mellett ez évben sem maradt el a pálinkakóstolás és verseny. Nehéz feladatot kapott a szomszéd település, Prügy polgármestere: Csehely Richárd, aki a zsűri elnökeként, Kontra Lászlóval, a Szerencsi Idősek Otthonának igazgatójával, valamint Semsey Csabával, Prügy község képviselő testületének tagjával együttműködve fáradhatatlanul kóstolták a versenyre benevezett mintegy 15 féle pálinkát, majd felállították a minőségi rangsort.
A szorgalmas munkának köszönhetően egy órára elkészült a hurka-és kolbásztöltés, kisült a zsír, piroslott a gusztusos tepertő, és elkészült az üstökben az ebéd.

Az ünnep asztaloknál helyet foglalókat Daruka Józsefné köszöntötte, aki felkérte Dr Tarnóczi Erzsébet jegyző asszonyt a Disznótoros Pálinka Nap ünnepi köszöntőjének megtartására. A jegyző asszony méltatta a szadaiak hagyományápolását, az igazi falusi disznótoros hangulat fontosságát, majd megköszönte a civilszervezetek és segítőik, a konyha dolgozóinak fáradhatatlan munkáját. Köszöntötte a rendezvény díszvendégeit, akiknek erre az alkalomra névreszólóan glavírozott pálinkáspoharat adott ajándékba, hogy ezzel koccintsanak a díjnyertes pálinkával. Díszvendégek voltak:

  • Török Dezső, a BAZ Megyei Közgyűlés elnöke
  • Dr. Kovács János, BAZ Megye főjegyzője
  • Koleszár Gábor, MVH igazgatója
  • Kovács Béla, BAZ Megyei Rendészet igazgatója
  • Keresztes János, Szerencs város rendőrkapitánya
  • Fodor László, BAZ Megyei Agrárkamara igazgatója
  • Olter Éva, a BAZ Megyei Agrárkamara igazgatóhelyettese
  • Dr. Ujaczki Tibor, BAZ Megye főállatorvosa, BAZ Megyei Kormányhivatal főosztályvezető
  • Kontra László, Szerencsi Idősek Otthonának igazgatója
  • Török László, MÁK irodavezetője
  • Dr. Hajdú Zsuzsanna, Szerencsi Járási Hivatal szakmai vezetője,
  • Csehely Richárd, Prügy polgármestere

Köszöntötte továbbá a helyi vendégeket: Taktaszada képviselő testületének tagjait:

  • Filep András polgármestert
  • Varga Zsolt alpolgármestert
  • Pásztor Jánosné, Bűdi József, Turbucz András és Székely Zoltán képviselőket
  • Rabóczné Horváth Erzsébetet a Móra Ferenc Általános Iskola igazgatóját és Murányi Sándorné igazgatóhelyettest
  • Dr Boros László körzeti állatorvost
  • Dr Méhész József háziorvost
  • Tiba Jánosné védőnőt
  • Juhászné Keresztényi Klára református lelkészt

Jegyző asszony köszöntőjét követően a pálinkaverseny zsűrijének elnöke: Csehely Richard polgármester úr ismertette a pálinkaverseny eredményét:

  • Első helyezést ért el Iván József meggypálinkája
  • A 2 és 3 helyezést Filep András polgármester úr pálinkája nyerte, aki lemondott díjairól és felajánlotta díját a soronkövetkező nyertesek részére.
  • Így 2 díjat kapott Szilágyi Csaba lestyán párlata
  • Harmadik díjat kapott Stark Ernő alma pálinkája
  • Míg a negyedik helyezést Daruka József gyümölcs pálinkája nyerte.
A pálinkaverseny eredményhirdetését követően pohárköszöntőt mondott: Török Dezső a BAZ Megyei Közgyűlés elnöke. Elnök úr köszöntőjében méltatta a több település számára is útmutató, példaértékű rendezvény sikerességét, a közreműködők lelkes munkáját, a szadai családok mintaszerű összefogását. A köszöntő után a rendezvény ünnepi kötényében felszolgálták az ebédet: a böllérlevest és a friss húsból-és csontból főzött húslevest, toroskáposztát, rántott húst, kolbászhússal töltött sülthúst. A finom ebédhez szólt a nóta a Sky Együttes és BÉCÓ örök rokker jóvoltából. Majd az asztali baráti beszélgetéseket követően hagyományos disznótoros kóstolóval indulhattak haza a vendégek és a szadai családok.
Azt idén is nagyon kellemes hangulatú rendezvény megszervezéséért és lebonyolításáért köszönet valamennyi közreműködőnek, külön köszönet az önkormányzati konyha dolgozóinak.

III. Disznótoros Pálinka Nap Taktaszadán
2016. február 22.
A képre kattintva további részletek is olvashatók!
Farsangi mulatságot szervezett a Taktaszadai Pávakör Egyesület
2016. február 13.

A farsang alapvetően a tél elűzésének gazdag néphagyományaira épül, változatos tréfákkal és szokásokkal, mely vízkereszttől hamvazószerdáig tart, csupa vidámsággal, felhőtlen szórakozással.
Nem volt ez másképp Taktaszadán sem, ahol a Taktaszadai Pávakör Egyesület szervezett MASZKABÁLT 2016. február 13-án családtagjaik és barátaik részére, mely Filep András polgármester jelenlétében estétől, másnap hajnalig tartott.
A rendezvényre érkezőket hangulatjavító italokkal fogadták, majd a színházteremben elkezdődött a vidám produkciók bemutatója, melyben a „PÁVÁS FELESÉGEK” és a „PÁVÁS FÉRFIAK” ötletesnél-ötletesebb jelmezbe öltözve, vagy éppen híres sztárokat imitálva adták elő vidám műsoraikat, zenés, táncos szerepeiket. Az est háziasszonyaként Daruka Józsefné, mint pávás feleség, de férfinak öltözve vezette a műsort. A hétszeres nívódíj, a tizenkétszeres kiváló együttes, több arany fokozat, tízszeres ARANYPÁVA DÍJ és a két ARANYPÁVA NAGYDÍJ tulajdonosai nem csoda, hogy a jelmezek mellett a hangjuknak, vagyis az éneknek és a vidám nótázásnak adtak főszerepet a produkciójuk során. Többször csendültek fel vidám dalok, mint pl. Ládi Gabriella művészeti vezető alakításában, aki az amerikai turnéról hazaérkező Korda házaspár szerepét játszotta el férjével. Fergeteges hangulatot teremtettek a Hernádi Juditot utánzó Görömbölyi József és Daruka Józsefné, az Iván házaspár, Kobra és Vili, valamint a híradósok előadása közben a két Tóth. A humoros jelmezek mellett vidám poénokat hallhattak a nézők egy rendőr naplójából Takács István előadásában, friss híreket a két híradóstól, a fényre sötétedő kislányról, a vírusok idején meglátogatott doktornő esetéről, vagy a két modern bébiről. A jelmezek, a látvány és a hozzájuk tartozó mókázás, viccelődés egyaránt megnevettette a nézőket.
A felhőtlen szórakozás után közös ünnepi vacsorát fogyasztottak a vendégek, majd elkezdődött a „FERGETEGES PÁVA BULI”, melyet egy rövid tombolasorsolással szakítottak meg, majd hajnalig ropták a táncot a mulatós PÁVÁSOK és barátaik a Class Duó zenéjére.
Így búcsúztatták a telet és köszöntötték a tavaszt a szadaiak a farsang ünnepén.

A rendezvény sikeréhez hozzájárultak mind azok, akik tombolát vásároltak , valamint akik ajándékokat adtak a lebonyolításhoz .

Pávakör tagjai Stark Ernő Kanalas Anikó
Tóthné Murányi Mária Remény Nyugdíjasok Daruka Józsefné
Devera Erzsébet Oláh és Társa Kft Takács Istvánné Mária
Üveg Porcelán bolt, Bálint Lászlóné Fuklus kft Szerencs Czagány Istvánné Kertész Iparcikk bolt
Bendik Lajosné Ciklámen bolt Móra Ferenc Általános Iskola Tanárai Római Katolikus Egyházközség
Kék Madár Ifjúsági Klub Lipécz Gyuláné Kovács Lajos
Dr Daruka Norbert Bárdi Béláné Bűdi Bertalanné
Tóthné Rádai Borbála Görömbölyiné Paksi Judit Iván Józsefné
Serfőző Zsolt Receptklub tagjai Vargáné Nagy Zsuzsa
Pásztor Jánosné Gacsályiné Nagy Noémi Murányi Sándorné
Juhász Gábor és Juhászné Keresztényi Klára Varga Zsolt Székely Zoltán
Bűdi József Turbucz András Jégvirág Kft Kazincbarcika
Ládi Gabriella Horváth Lászlóné Babos Ödön
Bodnár András és családja Merva Tibor és családja Benyus József
Horváth István Keresztesi János Tóthné Járdán Dóra
Gacsályi Róbert Erdei József Bárány Zoltán és családja
Vajtó Lászlóné Vajtó János Boros István
Boros Istvánné

Boros Márta rövidárú bolt szerencs

Körzeti megbízott elérhetőségei
2016. január 5.

Taktaszada: Körzeti megbízott:

  • Baji Zsolt r.ftörm
  • Kukta Róbert r.zls

Körzeti megbízott iroda: 3921 Taktaszada, Petőfi utca 21.szám

Szolgálati mobil: 06-20/462-6974

Telefonszám: 06-47/378-002

E-mail cím: weiszn@borsod.police.hu

Fogadóóra: Hétfő 09:00-12:00

Vissza a Archívumhoz

 


Pásztor Jánosné
polgármester

Pávakör első CD-je

Dalok a Cd-ről:
1.
A Takta partján
2.
Szerelmes dalok

 

© 2002-2024 Minden jog fenntartva! Me-NET Kft. Miskolc
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges.